
Az ELTE-BTK művészettörténet szakirányán végeztem 2016-ban. A tanítás, a művészetközvetítés, és a múzeumpedagógia különösen közel áll hozzám, ezért gyakorlatomat többek között a Ludwig Múzeum múzeumpedagógiai osztályán töltöttem.
2020-tól a KRE-BTK művészettörténet szakának mesterszakos hallgatója vagyok, mert ahogy mondani szokás: tamdiu discendum quamdiu vivas (avagy jó pap holtig tanul).
A magántanítást 2017-ben kezdtem el és a legkülönfélébb ambíciókkal érkező tanítványokkal foglalkozom.
A művészetnek nem csak az elméleti oldala része az életemnek. Ezt óriási szerencsének érzem, mert az alkotói folyamat egészen más szemléletet hív életre, mint az azt vizsgáló, kívülről szemlélő szakemberé.
A nyíregyházi Művészeti Középiskolába jártam, ahol művésztanárok által zajlik a szakmai képzés, így a legjobb alapokat kaphattam meg a szabadkézi rajzolás, a grafika, az ábrázoló geometria és a művészettörténet terén.
A középiskola végeztével magam is végigjártam a művészeti egyetemek több fordulós felvételijeit, így jól tudom, milyen felfokozott állapottal, mennyi izgalommal jár a folyamat.
Leginkább grafikával foglalkozom. Készítek linómetszeteket, monotípiákat, kollázsokat, tusrajzokat, és esetenként alkalmazott grafikai elemeket (arculatot, plakátot).
Tagja vagyok a Friss Összművészeti Formációnak, azaz a FÖF-nek. Kiállításokat szervezünk, különféle printeket adunk ki, törekszünk az aktuális társadalmi és művészeti témákra reagálni.
A munkám során a grafika és a művészettörténet az üvegművészetben találkozik, amikor ólomüvegeket, illetve savmart üvegeket tervezünk, restaruálunk, és rekonstruálunk a cégnél, ahol dolgozom. Testközelből lehetek részese műemlékeink, templomaink megújulásának.
Textillel, hímzéssel is kísérletezem, van egy márkám, itt találod meg: Mezré
A Sétaműhely Boszorkányok a Gellérthegyen című sétáján sétavezetőként mesélek a Gellérthegy múltjáról, misztikus legendáiról, és a boszorkányokhoz fűződő hiedelmekről.
Akár körülírható célokkal, akár csak kedvtelésből szeretnél művészettörténettel foglalkozni, szeretettel várlak! Elhivatottságomnak érzem, hogy a művészetek ismerete és élvezete minél szélesebb körben alapvető igénnyé és képességgé váljon.